Előszó a jövő évhez és tovább Egy ötletet, aminek el jött az ideje, már nem lehet meg állítani. Van egy pont, amikor már nem lehet kinevetni. És amikor ez a pont eljön, a következő fázis nem a megértés — hanem az ellenállás. Magyarországon és Európában ma pontosan ezt éljük: megpróbálják szabályozni azt, amit nem lehet. Nem azért, mert nem értik, hanem mert félnek tőle. A hangsúly eltolódott: már nem nevetés van, hanem harc. Nem vita, hanem kontrollkísérlet. És éppen ebben a pillanatban futott velem szembe ez az írás. Szerintem jókor érkezett. Mielőtt sérülések lennének, mielőtt felesleges frontok nyílnának, mielőtt bárki azt hinné, hogy a változás csak konfliktuson keresztül lehetséges. Van egy másik út is. Nem hangos. Nem látványos. Nem konfrontatív. Egyszerűen csak kilépsz. Csendben. Ez a békés forradalom. #Bitcoin View Article →
Most történt. Három éve, az év utolsó napjának délelőttjén szóltak, hogy nem vagy jól. Menjünk, búcsúzzunk el. Ott voltam a kórházi ágyad mellett, te már szerintem nem. Előző este voltál az „álmomban” – azt mondtad, minden rendben lesz. Délután vártuk a hívást, és néhány perccel azelőtt, hogy megcsörrent a telefon, egy kék karácsonyfadísz leesett a fáról. Nem robajjal, csak finom, de érzékelhető koppanással. A konyhaasztalnál ültem, és tudtam. Eljöttél, mert hamarosan hívnak, hogy vége. Mindannyian itt kell hagyjuk a világot, és amikor elmegyünk, kell, hogy értelme legyen, hogy itt voltunk. Az év utolsó napja számomra örök emlék, a vég és a kezdet határa. Egész életemben úgy éreztem, hogy felkészítettél. 🙏🏻 Igyekszem úgy élni, hogy legyen értelme. Ha egy filmben lennénk, ez így túl sablonos lenne. Végül is mind életünk filmjében vagyunk. Ha egyszer a végén elmesélem – úgysem hiszed majd el, de amíg az emlékek élnek, velünk élsz Te is. 🙏🏻❤️🖤
🌱 Hiszek abban, hogy az életünk irányát nem a körülmények határozzák meg, hanem a fókuszunk. Amerre a figyelmed megy, arra megy az energiád is. Ahogyan magadnak elmeséled a világot és a saját történetedet, olyan életed lesz. 🧭 Ha a hiányt, a sérelmeket, a tökéletlenséget keresed, abból kapsz többet. Ha azt figyeled, mi működik, ki áll melletted, hogyan lehetsz jobb, akkor egy egészen más belső világ kezd felépülni. És a nap végén úgy érzed magad, amilyen a belső világod. 🚶‍♂️ A változás sosem könnyű. Egy új dolog elején lassúnak, ügyetlennek érzed magad, és könnyű azt hinni, hogy mindenki téged figyel. Ez a tanulás része. Ha nem megy futva, menj sétálva. Ha sétálva sem, kússz. A lényeg, hogy elindulj. 🔁 Nem tankönyvekből tanulunk igazán, hanem tapasztalatból. Ha előre buksz el, a célod irányába, akkor nem kudarc ér, hanem tanulás. Így derül ki, mi nem működik, és így tudsz finomítani, korrigálni, fejlődni. ✨ Ezt kívánom nektek: haladást, tudatosságot és kitartást. Amit a világban keresel, azt meg is fogod találni. Inkább azt keresd, ami épít, ne azt, ami rombol. 💪 Hétfő reggeli edzés kész. #fókusz #szokások #önfejlesztés #kitartás #tudatosság #haladás #belsőmunka
🌅 Most értünk haza, épphogy csak lemegy a nap, és karácsony után vagyunk egy nappal. A fiammal, a barátaival és az apukákkal egy nagyon szuper délutánt töltöttünk együtt. Apa–fia focimeccset játszottunk, igazi grundfocit. ⚽ És itt hadd mondjam el a gondolatomat erről az egész grundfociról. Sokan azt mondják, hogy megszűnt, mert a gyerekek már inkább PlayStationön vagy online játszanak. Szerintem ez nem igaz. 🚪 Az én meglátásom az, hogy nincs hely, ahol játszani lehetne. Az iskolák zárva vannak, a pályák nagy része lezárt vagy fizetős. Pedig ezek többsége közösségi pénzből épült. 🖤❤️ Végül a Diósgyőrhöz fordultunk, és teljesen természetesen beengedtek minket. Másfél órát játszottunk kifulladásig. Gyerekek, apukák, nevetés, küzdés – pont úgy, ahogy kell. 🔑 Szerintem ez a kulcs. Ha van tér, van játék. Ha van játék, van mozgás. Ha van mozgás, van közösség. 🍔 A meccs után a Hotel Aurórában zártuk a napot egy jó hamburgerezéssel és palacsintával. Egyszerű, de tökéletes lezárás volt. 👨‍👦 Menjetek ki a gyerekekkel sportolni. Mozogjatok együtt. Ezek valódi élmények – és ezek maradnak meg igazán. #grundfoci #apafia #sport #gyerekek #mozgás #közösség #futball #család #együtt #valódielmények
AIM BIG. DREAM BIG. Nem egyszerű így létezni. Többen talán nem is értenek minket. Azonban akik nem értenek, általában elkövetnek egy hibát. Nem magasra lőnek és csak részben sikerül elérniük amit akarnak - hanem alacsonyra lőnek de az telitalálat. Én tipikusan a felhőkben tudok járni, pont Gary Vaynerchuk -tól hallottam és azóta is élem ezt a két szót: CLOUD AND DIRT Mert a felhőben kevesen tudnak járni, ami szükséges, de azt le is kell vinni a földre, a porba, meg kell dolgozni vele és előre menni. Cloud and dirt. image